Gergely Buttinger
Jakab Zsolt (Kuvik) és Kovács Adrián (Kovi) a MAGUS társfejlesztői, meglepetés Nyulászi Zsolt (Nyúl)
Műsorvezető: Buttinger (Kismészáros) Gergely
2 évad, 1 adás
YouTube:
Elkezdődött a második évad! Szeretnénk egy átfogó sorozatban bemutatni a magyarországi szerepjátékos életet a 90-es évektől elindulóan, nem csak fővárosi szemmel bemutatva. Sok egyéb városban megalakult klub és közösségek történeteit próbáljuk felgöngyölíteni majd, megkeresve azokat akik egykor aktív szervezői voltak a klubboknak, országos rpg rendezvényeknek. Természetesen mellette megmaradnak a korábbi filmmel és zenével foglalkozó adásaink is.

A hazai RPG történelem felgöngyölítésének első lépéseként Jakab Zsolttal és Kovács Adriánnal beszélgettünk (Kuvik és Kovi). A korai Dungeons and Dragons klubbélet milyen volt a Petőfi csarnokban (PeCsa), milyen volt egyetem mellett MAGUS RPG-t fejleszteni és milyen játék élmények kötnek össze bennünket azokból az időkből - szemezgetve csak néhány témából amit érintettünk. Beugrott pár percre az adásba Nyulászi Zsolt is akivel realizálták a srácok, hogy hány évtizede nem látták egymást. Igazi nosztalgiavonatra ültünk fel a beszélgetés alatt és nagyon élveztük. Remélem nektek is annyira kellemes lesz hallgatni, mint amennyire nekünk jó volt feleveleníteni a régi emlékeket. Műsorvezető: Buttinger (Kismészáros) Gergely Köszönjük megtisztelő figyelmeteket! További információk, komment lehetőségek, visszajelzések és szeretet nyilvánítások az alábbi linkeken lehetségesek. Podcastunk a buzzsprout-on az összes linkkel ahol hallgatni lehet: https://geekkiralyszigete.buzzsprout.com/1890938/9699094 Honlapunk: www.geekkiralyszigete.com Twitter: twitter.com/geekkiraly Instagram: www.instagram.com/geekkiraly_szigete Facebook: www.facebook.com/gekkiralyszigete